Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Steinhausz László munkássága

2011.12.10

 Tisztelt Hallgatóink!

 

Elena Dzurillova  „Steinhausz László  a Parlament építésze, Lőcse díszpolgára” a című ismertetését egészítem ki néhány momentummal.  Vessünk először egy pillantást Steinhausz László csa­ládjára, a családi gyökerekre és a történelmi környezetre.

A ránk maradt szepességi egyházi anyakönyvekben a Steinhausz családra vonat­kozó legrégebbi bejegyzés, az 1636 előtt született idősebb Steinhausz Dánielre, és feleségére Juditra utal első fiúk, a fiatalabb Dániel. (1. kép) keresztlevelében.  Az ifjabb Dániel 1654.-ben született Szepesolasziban.  Fia Jakab (*1678), ennek fia az idősebb Márton (*1711)  Az ő fia is Márton volt (*1739) a fiatalabb Márton, 1802-ben 63 évesen halt meg, és Szepesolasziban a városi tanács tagja volt.  

A család nevéből (Steinhaus jelentése kőház) és a leszármazottak foglalkozásából csak feltételezhetjük, hogy olyan sok Szepesolaszi polgárhoz hasonlóan kőfaragó, vagy kőműves mesterek lehettek.  Az ifjabb Márton (Martinus) fiát Sámuelt még Szepesolasziban keresztelték meg, de már Lőcsén nősült meg.  A korabeli viszo­nyokra jellemző, hogy tíz gyermeke közöl hárman a kétéves kort sem élték meg, és csak hatan jutottak el a családalapítás koráig.

Mai konferenciánk résztvevői szempontjából Sámuel két fiát emelem ki.  Lajos (Ludovicus) 1794-ban, Rudolf 1815-ban született. Mindkettejük leszármazottja körünkben van.  Az előbbié Steinhausz György és közeli rokonai a Balaton mellől, Csopakról, és az utóbbié magam (dr. Greschik Gyula) nagyobbrészt Budapesten töltött élet után innen a régi lőcsei családi házból, a Mészáros utcából.  Egyik fiam a szombati hangverseny koncertmestere és lányom meg néhány unokám is eljött.

Lajos sikeres kereskedő volt, és hozzá hasonlóan az ő Lajos fia is, aki csa­ládjával az 1850-1860 években a Thurzó ház szomszédságában lakott (4.kép).  Még a tengeren túlról is kereskedtek.  Ezt a pecsétjükön lévő hajó is tanúsítja. Az uralkodótól elisme­résül lovagi rangot nyertek.  Egy szerencsétlen üzleti vállalkozásban azonban tönkre mentek, eladták a házat, és egy ideig a Mészáros utcai házban éltek. 

Rudolf folytatta nagyapja mesterségét, építőmester volt.  Pesten 1936-ban be­fejezett tanoncideje után Lőcsén és a Szepességben élt és alkotott.  13 gyermeke közül négy csecsemőkorában, kettő fiatalon halt meg. 

Az érett kort megéltek közül az elsőszülött István fiuknak nem volt gyermeke, de sikeres budapesti üzletemberként sokat áldozott a család ingatlanjaira.  Ő építtette át utoljára a Mészáros utcai házát és építtette a családban „Waldhaus“-nak nevezett úgynevezett Steinhausz villát is  a Durst-ban Lőcse mellett (8. kép).  Az erdőmester József utódai Máramaros környékén élnek.  Leánya, Laura sok-sok leszármazottja – mint magam is - Kardeván, Mikolik és Greschik névvel Magyarországon és Németországban él.  Másik leánya, Júlianna unokája Koller Irén Lőcse legidősebb polgáraként itt halt meg.  József fiuk leszármazottai a Draskóczyak, nagyobb részt Kárpátalján és Erdélyben telepedtek le.

De lépjünk vissza még az apához, Steinhausz Rudolfhoz.  Érdekesség, hogy testvére, Júlia és a Mészáros utcai szomszéd házban alkotó lőcsei festőművész Czauczig József szerelmesek lettek egymásba, de házasságra nem léphettek, mert a két család más-más vallású volt.  A Steinhauszok evangélikusok, Czauzig pedig katolikus.  Az apa, Sámuel nem járult hozzá a frigyhez, és Júlia 23 éves korában egy Késmárk közelében lévő községben az evangélikus lelkész felesége lett.  Czauczig oltárképe a minorita templomban Steinhausz Juliát örökítette meg Mária alakjában.

Rudolf maga belekapcsolódott a politikába is.  Az osztrák ellenes, az ország függetlenségére vágyó ifjakkal már pesti tanoncideje alatt megismerkedett.  Jó kapcsolatban volt a forradalom és a szabadságharc jeles személyiségeivel.  Barátja, Görgey Artúr tábornok az iglói honvédbál után itt a Mészáros utcai ház földszinti ven­dégszobájában szállt meg, innen lovagolt 1849. február 6-án hajnalban a győztes branyisz­kói csata színhelyére. 

Lőcse lakossága az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc alatt kétfelé szakadt.  Kossuth híveire és a császárpártiakra.  Rudolf Kossuth párti volt, igy nem csoda, hogy Schlick tábornok amikor a császári hadsereg elfoglalta Lőcsét, Kossuth híveivel együtt Rudolfot is becsukatta.  A város függetlenség-szeretetét mu­tatja, hogy az 1872 –ben a város vezetőségének 24 tagja közé választották.

Steinhausz László hat évvel idősebb bátyja Samu 1848-ban született.  Az elbu­kott szabadságharc után néhány évvel megszökött otthonról és ahol lehetett fegyverrel harcolt az osztrákok ellen.  22 évesen tüdőbajban halt meg1870-ben.

Ebben a családban nőtt fel Steinhausz Rudolf építőmester legnagyobb hírnévre szert tett fia Steinhausz László 1854-ben.  Elismert műépítész, királyi műszaki  taná­csos és a Műemlékek Országos Bizottságának rendes tagja volt. 

A II. József 1782-ben  alapított Institutum Geometricum utódján a József Nádor Mű­egyetemen Építészeti és Mérnöki Osztályán tanult.  Az építészképzés kezdeteit a 19. századvég kimagasló alkotói, mint Steindl Imre (a Parlament tervezője), Hauszman Alajos (a Műegyetem épületeinek tervezője) és Schulek Frigyes (a Mátyás templom és a Halászbástya mestere) határozták meg.  Tanulmányai elvégzése után Steindl és Schulek mellett is dolgozott.  Neves építész lett.  A műemlékek felderítését, restaurálását, műemlék jellegű építést tekintette hivatásának.  A konferencia szervezői róla kívántak megemlékezni.  

Steinhausz László statikai munkákat végzett a régi minorita kolostoron, felügyelt a márkusfalvi vár és kastély renoválásán 1843-46-ban.  Itt az első emeleten az észak­keleti toronyban ebben az időben tettek egy helységet alkalmassá az akkor időszerű követelményeknek megfelelő levéltár létesítésére.  A bejárata a nagy teremből nyílt, ma is olvasható a bejárat fölötti latin felirat „A Máriássy család levéltára“.  A nagyterem melletti helységet tanulmányozáshoz tették alkalmassá.

A Szepességben az ő munkái közé tartozik a csütörtökhelyi Szt. László temp­lom, e templom tornyainak teteje 1869.-ben tűzvész áldozat lett, leégett akkor a kápolna, a kolostor és a közeli fából épített iskola is. A kolostor akkori elöljárója, Alfonz Gmitter lelkész több, mint 20 éven át gyűjtött adományokat a hívök között, míg össze nem gyűlt az ujjá építéshez szükséges összeg.  A 15 ezer arannyal meg lehetett kezdeni az újjáépítést Steinhausz tervei alapján. (9. kép).

Lőcse város főterét szintén Steinhausz terve alapján készült díszkút díszíti, mely 1898.-ban létesült, miután a városháza renoválása 1892-1895 befejeződött.  A városház át-, és ujjáépitéséről az Építő Ipar 1898 évi számaiban megjelent cikksorozatában számolt be.  Az uralkodó látogatását várva a diszkút építésével egyidőben szabályozták a főtéret, a Körteret is.  

Amint a kút északnyugati oldalára szerelt bronztábla mutatja, a kút építését Hermann Gusztáv finanszírozta, a kút az „A jótékonyság kútja“ a kút női alakja kezéből ered a jótékony adomány – a víz. Régebbi írott szöveg szerint eredetileg a kútnak egy anyát a gyermekével kellett volna ábrázolni, a műemlékek jegyzékében viszont mint „kút oszloppal és Szt. Erzsébettel“ szerepe l.(11 kép).  Pár évvel ezelőtt, 2007 ben elkészítették ennek a kútnak a renoválása tervét, melyben Eva Špaleková műtörténész értékelése olvasható, a neoreneszánsz kút építészeti és képzőművészeti részekből áll hatásos, harmónikus egységben.

A leírás részleteinek ismertetése helyett, a kút megtekintését ajánlom, és ott le­het a szlovák nyelven közreadott részletes ismertetést meghallgatni.  A nyugati és keleti oldalon a feliratos réztáblák tudatják: "készült Herrmann Gusztáv adományából Steinhausz László terve szerint. 1898".  A kút oszlopon álló bronz szobra asszonyt ábrázol az előtte álló gyermekkel.  Az asszony öltözéke historizáló.  Gazdagon redőzött ruha egészíti ki a testhezálló mídert. Övét a jobb oldalon lévő tarsoly húzza le.  A gyermek mezítláb és meztelen áll, csak deréktájon van felövezve valami rongyos szövettel.  Az asszony kenyeret nyújt neki.

Nem csak Lőcsén és a Szepességben, hanem az egész történelmi Magyarország területén is dolgozott Steinhausz László.  A Kassai Dóm, a Nagyváradi székesegyház, a Garamszentbenedeki templom, az egri minaret, a jáki templom, a gyön­gyöspatai templom mind-mind valamilyen formában viseli munkája nyomát. E munkákból bemutatunk néhány másolatot, amelyeken Steinhausz László aláírása is szerepel.

Legjelentősebb feladata az Ország-háza, a budapesti parlament építésének ve­zetése, ellenőrzése és az elszámolás volt, amelyen egy még híresebb műépítésszel a tervező Steindl Imrével dolgozott együtt.  Erről a munkáról a Magyar Mérnök és Építész egylet értesítőjében 1894-ben számolt be.  Az építés 1885 – 1904-ig tartott, és Steindl Imre 1902-ben bekövetkezett halála után minden feladatot Steinhausz László látott el.  Érdekesség, hogy az Országgyűlés első, „millenniumi”  ülését 1896. június 8-án az új, de még épülő parlamenti épületben tartotta meg.  

A munkássága elismeréseként a Ferenc József rend lovagi keresztjét, és a koronás arany érdem kereszt kitüntetést kapta, és 1901-ben Lőcse  város díszpolgára lett. Steinhausz László ereje teljében alkotott 54 éves koráig, amikor hosszas betegsége miatt, 1907-ben kérte elbocsátását a honvédség állományából, ahol tartalékos hadnagy volt, és sok szenvedés után a következő évben 1908 júl. 28.-án halt meg.  A lőcsei evangélikus temetőben van eltemetve.  Nem csak a rokonai gyászolták, hanem mindannyian, akik ezt a magasan művelt, erős jellemű nemes lelkű embert tisztelték.  

Az ismertetés végén Elena Dzurillovának mondjunk köszönetet, hogy az előadás számos lényegi elemét feltárta és kidolgozta, a családtagoknak, hogy értékes feljegyzések alapján kiegészítették az anyagot.  Köszönjük a Lőcsei Állami Levéltárnak és a budapesti Kulturális Örökség Hivatalának, hogy anyagaikat rendelkezésre bocsátották, és sokat segítettek a dokumentálásban is.

 

A mappában található képek előnézete Greschik: Steinhausz László munkái

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.